Április 16-án megjelent a híres-hírhedt magyar munkahelymentő program igénybevételéhez szükséges adatlap és tájékoztató.

Maga a rendelet nem hagyott túl sok kétséget afelől, hogy elsődleges célja véletlenül sem a bajbajutott munkáltatók és munkavállalók megsegítése: https://bullshitnelkul.blog.hu/2020/04/12/nehany_gondolat_a_bertamogatasi_rendeletrol

Nos, a megjelent nyomtatvány a maradék kétségeket is eloszlatta.

A rendelet várt célja a munkahelyek támogatása, megőrzésének elősegítése. Ehhez képest a nehéz helyzetben levő vállalkozások alkalmazottait simán ki is zárták, mintha a munkavállaló tehetne arról, hogy a munkahelye „nehéz helyzetben” van. Erről eszembe jut a klasszikus vicc:

Az már természetes, hogy a rendelet a válság kezdete után egy hónappal jelent meg, és az azóta megszűnt/megszakított munkaviszonyok problémáját nem rendezi.

A nyomtatvány olvasása közben érdekes dolgokat is lehet olvasni. Emlékeztetőül: a támogatás célja a munkahelyek támogatása: nyilatkozni kell pl., hogy történt-e létszám-racionalizálás (értsd: a munkáltató elbocsájtotta-e, akit el lehetett). Történt-e pl. „fizetés nélküli szabadság elrendelése” (értsd: jogellenesen –fizetés nélküli szabadságot „elrendelni” ugye nem szabad- elküldted-e fizetés nélküli szabadságra azt, akit lehet, ők ugyanis egyből kizáródtak a támogatásból). Illetve elrendelt-e létszámstopot a munkáltató, beszüntette-e az új munkavállalók felvételét.

Mindezek mellett az adatlap kitöltésekor ugye senki sem tudja, hogy a támogatás elnyeréséhez melyek a helyes, elégséges válaszok, különösen ott, ahol több választási lehetőséget is felkínálnak. Azt említettem, hogy jogorvoslatnak helye nincs?

És az aduász: „Tudomásul veszem, hogy a támogatás akkor nyújtható, amennyiben a munkavállalók megtartása a folyamatos gazdasági tevékenységemmel összefüggő nemzetgazdasági érdek.” Bármit is jelentsen ez.

Általános iskolában -még bőven az előző(?) rendszerben- egyszer írni kellett órán egy fogalmazást, aminek az volt a címe, hogy „Ha én lennék a miniszter”. Nem nagyon értettem akkor a feladatot: mégis milyen miniszter? Külügy? Hadügy? Belügy? Pénzügy? Ahogy emlékszem, az osztálytársaim szépen vették az akadályt, míg én az idő nagy részében ezt a nem elhanyagolható kérdést próbáltam megoldani.

A közgazdász társadalomban konszenzus van arról, hogy a válság kapcsán született kormányzati intézkedések finoman szólva is elégtelenek. Sajnos a bértámogatási rendelet kapcsán én sem tudtam mást írni: annak feltételrendszere olyannyira lehetetlen, bonyolult és értelmetlen, hogy csodálkoznék, ha lenne bárki az országban, aki igénybe tudná venni.

A kormányzat másik intézkedése sem nevezhető elegánsnak. A munkaidőkeret 24 hónaposra emelésével a KKV szektor szereplői nem biztos, hogy élni tudnak. Egyrészt egy 24 hónapos munkaidőkeretet követni, adminisztrálni nagyon komoly munka. A munkavállalók, és a munkáltatók nagy része is bizonyosan képtelenek lesz rá, ez az időtartam egyszerűen túl hosszú. Másrészt az ilyen rendkívül hosszú munkaidőkeret a családos munkavállalókat lehetetlen helyzet elé állíthatja. Ezért ezt a megoldást személy szerint nem tartom egy elegáns megoldásnak, de erről már sokan írtak.

Az nyilvánvaló, hogy ilyen vagy olyan okokból a kormányzat nem kíván „munka nélkül” pénzt juttatni a bajba került munkavállalóknak. Itt azért egy pillanatra álljunk is meg. A kormánynak ugyebár nincs pénze. A kormány a mi pénzünket, befizetett adónkat osztja szét, tehát bármilyen formában is juttat vagy nem juttat jövedelmet azoknak, akik bajba kerültek, azt mindenképpen a (magyar és EU-s) adófizetők közössége fogja finanszírozni. Ebből a szempontból tehát a kormányzat „szűkmarkúsága” értelmezhetetlen, hiszen ha adna támogatást, azt mindenképpen jövőbeli önmagunktól adná. Tehát a kormányzat a későbbi önmagunktól felvett hitelt adná oda azoknak, akik most bajba kerültek.

Kérdezték tőlem, hogy én hogyan oldanám meg ezt a helyzetet úgy, hogy az a költségvetést ne terhelje, mégis érdemi segítséget jelentsen mindenkinek.

Mostanában a járvány miatt elterjedt, hogy „lapítsuk le a görbét”. Nos, gazdasági oldalról sem kell mást tenni, mint ellaposítani a görbét. A jelen helyzet szempontjából igazából mindegy, hogy az állam támogatást ad (amit aztán adóban visszafizetünk), vagy kölcsönt ad (amit aztán hiteltörlesztésként fizetünk vissza). Könyvelési oldalról nem mindegy: a támogatás hiányt generál, míg a kölcsön nem.

Nos, a munkahelyek megőrzése és a munkavállalók (így a kereslet és az egész gazdaság) víz felett tartásához, a segélyezés elkerüléséhez véleményem szerint nem kellene mást tenni, mint kontrollált formában kölcsönt adni a munkavállalóknak: munkáltatói kölcsönt, vagy bérelőleget, ha úgy tetszik, a jövőbeli bér terhére.

Az általam javasolt megoldás első eleme az lenne, hogy az SZJA tv. 72. §-ában a válsággal kapcsolatosan adómentessé kellene tenni a munkáltatói kölcsönöket. Így a munkáltatók az itt javasoltak szerint kölcsönnel segíthetnék a munkavállalókat: https://bullshitnelkul.blog.hu/2020/03/31/hogy_ne_kelljen_elkuldeni_es_ha_megis_el_kell_a_munkaviszony_fenntartasa_es_megszuntetese_valsag_ide

A munkáltató a korábbi bér egy meghatározott (maximum 80) százalékáig a munkavállaló bérét kiegészíthetné kamatmentes munkáltatói kölcsönnel, vagy ha egyáltalán nem tudja foglalkoztatni, akkor a felszínen maradáshoz szükséges mértékig juttathatna számára havi rendszeres kölcsönt, amíg helyreállnak a dolgok. A 08-as bevallásokból a kiinduló kereset ismert, szóval a visszaélések lehetősége korlátozott.

A munkáltatónak ehhez egy dologra volna szüksége: refinanszírozásra. Ezt a forrást az állam bőven képes biztosítani.

Egy másik dolog, amire szükség volna, az bankgarancia az esetlegesen fizetésképtelenné váló munkavállalók kölcsönei után. Ez azért nem olyan drága mulatság.

Egy harmadik dolog egy eszközkezelő, aki a munkáltatóktól az esetlegesen nem fizető követeléseket megvásárolja. Ezt kockázatot talán az ország közössége képes vállalni.

Ezzel a módszerrel sem a munkáltatót, sem az államot jelentős költség nem terhel, a munkavállaló pedig később, amikor jövedelme eléri a válság előtti szintet, a kölcsönt fizetése meghatározott százalékából törleszthetné.

Ezzel a módszerrel mindenki kontrollált körülmények között juthatna megfelelő jövedelemhez, mégsem szorulna segélyre. A törlesztést pedig akár a diákhitelhez hasonló konstrukcióban is meg lehetne oldani anélkül, hogy a munkavállalót lehetetlen helyzetbe hoznánk.

Szóval ha én lennék a miniszter, én biztos, hogy valahogy így próbálnék segíteni a kialakult helyzeten.

Képzeljünk el, hogy leültetünk néhány rendkívül kreatív, ámde a kockázatoktól mániákusan irtózó NASA mérnököt, hogy írjanak egy jogszabályt – azzal a céllal, hogy az ne működjön. Még véletlenül se. (és ehhez még azt is vegyük hozzá, hogy a mérnökök nem tudnak jogszabályt írni) Ez a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020 (IV.10.) számú kormányrendelet. 

Sokan várták ezt a rendeletet, mert a munkahelyek megőrzéséhez, a kereslet és a gazdaság életben tartásához, munkáltatók ezreinek és munkavállalók százezreinek felszínen maradásához a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen segítséget vártak tőle. Hiába. A rendeletnek már a neve is félrevezető, hiszen nem a foglalkoztatást támogatja, hanem a munkavállalót, méghozzá jelentős részben a munkáltató zsebéből.

A rendeletet olvasva az emberben négy fosztóképzős szó, és egy kérdés ötlik fel: elégtelen, értelmezhetetlen, értelmetlen és alkalmazhatatlan. A kérdés pedig: milyen jogállam?

Elégtelen

A rendelet a támogatásban részesülők körét erősen leszűkítette: azok kaphatnak támogatást, akik munkaideje legalább 30, de legfeljebb 50%-ban csökkent. Tehát egy 8 órás munkavállaló munkaideje legfeljebb 5 óra 36 perc és legalább 4 óra lehet. Akinek a munkaidejét 6 órára, vagy 3 órára csökkentették, a támogatásból már ki is esett. És ez még csak az egyik korlát, bár elég könnyen teljesíthető, ugyanis a 47/2020 (III.18.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdése szerint a felek (a munkáltató és a munkavállaló) a munkaszerződésben az Mt. bármely rendelkezésétől eltérhetnek, beleértve a minimálbér szabályt is. Ez alapján tehát a vészhelyzet idején jogszerű az olyan megállapodás, amely a 8 órás munkaidőt pl. 4 órára szállítja le, és ezért a napi 4 óra munkaidőért a munkáltató mondjuk havi 10.000.- Ft. munkabért fizet. Ezzel a megoldással a munkabértámogatás munkaidő-korlátját elvileg teljesítettük is.

A rendeletben megfogalmazott támogatás maximuma a kieső munkaidővel arányosan a kiesett jövedelem (távolléti díj) 70%-a, de ebből a szempontból a jövedelem nem lehet több, mint a minimálbér kétszerese. Mivel itt nettóban számolunk, ezért a minimálbért meg kell szorozni 0,665-tel (az SZJA és a járulékok miatt): 161.000*2*0,665=214.130.-. Tehát a támogatás számításánál ez lesz az adókedvezmények nélkül számított nettó jövedelmi korlát. Ez azt jelenti, hogy havi nettó 214.130.- Ft kiinduló munkabérnél érhető el a támogatás maximuma: aki ennél kevesebbet keresett a válság előtt, az arányosan kevesebb támogatásra lesz jogosult, de aki többet keresett, az nem fog ennél több pénzt kapni. Ha egyáltalán e fölött kap valamit, mert erre a kérdésre a rendelet szövegéből és céljából levezethető egyértelmű válasz nem adható.

A támogatás mértéke tehát a kieső munkaidőre jutó, fentiek szerint maximált bér 70%-a, azaz maximum (50%-os munkaidő csökkenés esetén) 214.130*50%*70%=74.946.- Ft. Ez az az elérhető maximum támogatás, amit egy munkavállaló ideális esetben kaphat. Azonban elképzelhető olyan értelmezése is a jogszabálynak, hogy aki ennél a 214.130.- Ft-nál többet keres, az nem lesz jogosult semmilyen támogatásra, még elméletben sem. Mivel a támogatás elutasítása ellen semmilyen jogorvoslatnak nincs helye (éljen a jogállam!), ezért amikor ez kiderül, akkor valakinek már későn lesz.

Ez a támogatási összeg, ha minden esetlegességétől és bonyolultságától el is tekintünk, azt hiszem, nyugodtan tekinthető elégtelennek. A bajba került munkavállalók nagy részét kizárja, aki pedig megkapja, annak is maximum 212 Euro összeggel lesz muszáj beérni, három hónapon keresztül.

Értelmezhetetlen

A támogatás lényege elvileg az, hogy a munkavállaló a támogatásért cserébe fejleszti magát, tehát potenciális értékteremtő képességét növeli. Ezt a feladatot a jogalkotó totális kodifikációs zűrzavarral gondolta megoldani, ami még a támogatással kapcsolatos számítások elvégzését is csaknem lehetetlenné teszi.

A jogszabály bevezeti az „egyéni fejlesztési idő” fogalmát. Az „egyéni fejlesztési idő” a rendelet szerint „a munkavállaló a munkaköréhez, vagy a munkaadó tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztés érdekében mentesül a csökkentett munkaidő miatt kieső munkaidő harminc százalékának megfelelő mértékben a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól”

Elemezzük egy kicsit ezt a mondatot: „a munkavállaló … mentesül a … munkavégzési kötelezettség teljesítése alól” A mondat kétféle értelmezési lehetőséget kínál, és mind a kettő teljesen értelmetlen.

Az első értelmezési lehetőség szerint az „egyéni fejlesztési idő” a csökkentett, legalább napi 4 órás munkaidőn felüli. Tehát a dolgozó ledolgozza a 4 óráját, majd fejleszti magát. Erre az értelmezési lehetőségre utal a rendelet 4. § (1) b) pontja is, illetve a jogszabály logikája, ha beszélhetünk egyáltalán olyanról. Ha tehát ezt munkajogi szempontból akarjuk értelmezni, komoly bajba kerülünk. Döntenünk kell ugyanis arról, hogy a szöveg milyen módon értelmetlen: önmagában, vagy a munkajog tágabb kontextusában. Nehéz kérdés. A munkajog alapja ugyanis az, hogy a munkavállaló a munkaidejében köteles munkát végezni és a munkáltató rendelkezésére állni [Mt. 52. § (1) b)], a munkáltató pedig ezért bért fizetni. A munkajog ebből a szempontból fehér vagy fekete: valami vagy munkaidő, vagy nem az. (a készenléttől most tekintsünk el) Munkaidőn kívül a munkavállaló NEM köteles rendelkezésre állni vagy dolgozni, hanem azt csinál, amit akar. Berúg, focizik a haverokkal, vagy kirándul a gyerekeivel. A 2003/88/EK irányelv 2. cikke fekteti le e nagyon egyszerű, fekete fehér meghatározást.

Namármost az „egyéni fejlesztési idő” hiába van a rendelet szerint a munkaidőn felül, az akkor is munkaidő, hiszen a munkavállaló nem azt csinál, amit akar, hanem fejleszti magát, ráadásul a munkáltatója ezért bért is fizet neki. [Rendelet 4. § (3) e) pont] Márpedig nagyon kevés munkáltató fizet bért a munkavállaló munkaidőn túli elfoglaltságaiért, főleg válság idején. Tehát az egyéni fejlesztési idő nem lehet a munkaidőn felül, hiszen a munkavállaló számára az nem pihenőidő, illetve arra bér jár. Viszont valószínűleg mégis így van.

A másik értelmezési lehetőség, hogy az egyéni fejlesztési idő a 4 órás munkaidő része. Ennek ugyan munkajogilag volna értelme, de ez a rendelet szempontjából értelmezhetetlen lenne pl. a 4. § (1) b), (2) c) és (3) e) pontjainak fényében.

Értelmetlen

Ha mindez nem lenne elég, a támogatás mindemellett gazdaságilag teljesen értelmetlen is. Feltéve, hogy az egyéni fejlesztési idő a 4 órás munkaidőn felüli, a munkáltatónak arra a rendelet 4. § (3) e) pontja miatt munkabért kell fizetnie. Az egyéni fejlesztési idő a rendelet szerint a kieső idő 30%-a, tehát erre a kieső fizetés 30%-a jár. Itt ismét utalnék arra, hogy a 47/2020 (III.18.) korm. rendelet 6. § (4) bekezdése a teljes munkajogot gyakorlatilag diszpozitívvá tette, tehát a felek akár a minimálbér szabályaitól is eltérhetnek: ha tehát a munkavállaló a 4 órás munkájáért cserébe 10.000.- Ft-ra jogosult, akkor az egyéni fejlesztési időre a 10.000 Ft 30%-ára, azaz 3.000 Ft-ra jogosult, tehát havi bére így 13.000.- Ft lesz.

A rendelet 3. § (3) bekezdése a támogatást nem az aktuális, hanem a vészhelyzet kihirdetésének napján érvényes munkabérhez (távolléti díjhoz) köti, és nem a kieső fizetéshez, hanem a kieső munkaidőhöz arányosítja, úgy ebből a szempontból ez a megoldás teljesen jogszerű: a lényeg, hogy a válság előtt mennyit keresett, és hogy most mennyi a munkaideje.

Azonban itt sem szabad elfeledkezni arról, hogy 6. § (8) bekezdése szerint az elutasítás ellen semmilyen jogorvoslatnak nincsen helye, így valószínűleg pályázatunkat rövid úton elutasítanák. Bár egy alkalommal újra be lehet adni, de azért ennek sikerére nagyobb tételben nem mernék fogadni. Igazából semmilyenben. És azt se felejtsük el, hogy ha az elutasítást nem lehet sem fellebbezni, sem megtámadni, akkor igazából teljesen mindegy, hogy mi van az indokolásában, egyáltalán meg van-e indokolva….

Szóval ha a nyertesség valamilyen esélyével szeretnénk pályázni, akkor maradjunk a hagyományos úton, és a munkavállaló eredeti fizetését a munkaidő csökkentésével arányosan csökkentsük. Ez a következőképpen néz ki:

• Egy nettó 300.000.- Ft-ot kereső munkavállaló 8 órás munkaidejét 4 órára csökkentettük.
• Így a munkavállaló a 4 órás munkaidejére kap 150.000.- Ft-ot.
• Mivel szeretnénk pályázni a rendelet szerinti kiegészítésre, ezért munkavállalónk a kiesett munkaidő (4 óra) 30%-át elérő egyéni fejlesztésbe kezd, amire bért kell adnunk. Ez tehát 150.000*30%=45.000.- Ft lesz.
• Munkavállalónk így 300.000 Ft helyett tehát kapni fog 150.000 +45.000 = 195.000.- Ft munkabért.
• Vegyük észre, hogy ezzel fajlagos munkabére nemhogy nem csökkent vagy változatlan maradt, mint azt várnánk, hanem 30%-kal növekedett.
• Ez után fogjuk megpályázni a kiegészítést. Mivel 300.000 > 214.130, ezért a kiegészítés felső határával számolunk, ami 74.946.- Ft. (akkor, ha a minimálbér kétszerese felett kereső személy egyáltalán jogosult támogatásra, de ezt nem tudjuk, és ugye a jogorvoslat hiánya miatt valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni)
• Munkavállalónk jövedelme így összesen 150.000 +45.000 + 74.946 = 269.946.- Ft lesz, ami ha úgy nézzük, nem is olyan rossz.

Nézzük meg ugyanezt egy 150.000.- Ft-os példával.

• A munkavállaló a válság előtt 150.000.- Ft-ot keresett napi 8 órában.
• Az ő munkaidejét is csökkentettük 4 órára, így fizetése 75.000.- Ft lett.
• Egyéni fejlesztésre megkapja a kieső bér 30%-át, azaz 22.500.- Ft-ot
• A támogatás összege a kiesett bér 70%-a, tehát 75.000 *70%=52.500.- Ft.
• Munkavállalónk összesített jövedelme tehát 75.000 +22.500 + 52.500 = 150.000.- Ft

Szóval a munkavállalók akár még jól is járhatnak, ha éppen a munkáltató fajlagos költségei nem nőnének 30%-kal, ami ugye –eléggé el nem ítélhető módon- a helyzet megoldását nem teszi annyira fontossá a munkáltató számára. Kérelmet viszont csak együtt adhatnak be, a munkáltatót terhelő jelentős adminisztrációs teher mellett.

Alkalmazhatatlan

És ha mindez még nem lenne elég, van a rendeletnek egy 2. § bc) alpontja is, amely szerint a támogatási igényt akkor lehet beadni, ha a munkáltató a „…munkavégzés átütemezésére nyitva álló munkaidő-beosztási lehetőségeket a kérelem benyújtásáig kimerítette”. És itt most elég csak az ugyanezen közlönyben közvetlenül e rendeletet megelőző 104/2020 (IV.10.) korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglalt lehetőségre, a munkaidőkeret 24 hónapra emelésére gondolni: amíg a munkáltató nem merítette ki a 24 havi munkaidő-keret nyújtotta lehetőséget, addig még csak nem is pályázhat erre a támogatásra. Az pedig leghamarabb 2022-ben esedékes.

Milyen jogállam?

A rendelet 6. § (8) bekezdése szerint az elutasító határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, valamint bíróság előtt nem támadható meg.

(9) Ha a kérelem elutasításra került, a munkaadó és ugyanazon munkavállaló legfeljebb egy alkalommal nyújthat be ismét kérelmet.

Nem kell túl kreatívnak lenni ahhoz, hogy bármilyen indokot kitaláljunk, amiért egy pályázat nem nyert. Még csak az sem kell, hogy az indokolás valós vagy érthető legyen, mert úgysem lehet vele mit kezdeni.

A kör bezárult, lehet hazamenni, és gondolkodni azon, hogy hogyan tovább. Ajánlom mindenki figyelmébe ezeket a megoldásokat: https://bullshitnelkul.blog.hu/2020/03/31/hogy_ne_kelljen_elkuldeni_es_ha_megis_el_kell_a_munkaviszony_fenntartasa_es_megszuntetese_valsag_ide

A jogszabályokat eddig átböngészve (érdeklődéssel várom a ma bejelentett munkahelymegtartó intézkedésekről szóló jogszabályokat) azt látom, hogy az állam igyekszik mindenkit magára hagyni, ha ugyan nem tesz még direkt alá is egyeseknek. Szóval magára hagyja a munkáltatót is, és a munkavállalót is, mindenki oldja meg a maga baját. Ebben a mai bejegyzésben pedig egy lehetőségről írok, hogy mindenki a maga baján segíthessen.

Az ugye köztudomású, hogy nem csupán a magyar ÁFA világrekorder, hanem a magyar munkanélküli ellátás is: nincs még egy fejlett ország, amely ilyen keveset adna ilyen rövid ideig. (maximum 3 hónapra a bér 60%-át, de maximum a minimálbért, amiból még SZJA-t is vonnak, szóval alig 137 ezer Ft-ról beszélünk nettóban) A mostani helyzet azonban úgy néz ki, ennél egy kicsit hosszabbnak ígérkezik, szóval fel kell kötni a gatyát annak, aki nem akar tönkre menni.

A korábbi úgynevezett „passzív táppénz” intézménye már nem létezik, tehát akinek megszűnt a munkaviszonya, az nem mehet el táppénzre. Szóval aki nem akarja gyorsan kimeríteni a munkanélküli segély (álláskeresési járadék) lehetőségét, annak valami mást kell kitalálni, mint az egyszerű táppénzt.

Ahhoz, hogy biztosítási jogviszonyunkat fenntartsuk egy kicsit most kreatívnak kell lennünk, de ez a magyar embereknek általában nem okoz problémát (mint ahogy a jogalkotóknak sem). A lényeg az, hogy ha valakit kirúgnak (biztosítási jogviszonya megszűnik), és nem akar (nem tud) egyből a minimálbér nettójából megélni, akkor kicsit ügyesebbnek kell lennie.

Egy lehetséges megoldás a következő:

Amennyiben munkaviszonyunk 30 napon belül szűnt meg (tehát biztosításunk ebből a szempontból még folyamatosnak tekinthető), akkor gondoskodhatunk a biztosításunkról úgy is, ha egyéni vállalkozásba fogunk. Ehhez nem kell mást tenni, csak kitölteni egy webes űrlapot: https://www.nyilvantarto.hu/ugyseged/EgyeniVallalkozasKerelemInditasa.xhtml

Amint ezt beadtuk, egyéni vállalkozók, és így biztosítottak lettünk. Hurrá.

Ebből azonban még nem lesz pénzünk, sőt, adót is kell fizetnünk. Fontos, hogy ne válasszuk a KATA adózást, maradjunk az SZJA törvény hatálya alatt.

Ahhoz, hogy ebből viszonylag költségmentesen pénzünk is lehessen, nem kell más, mint egy hirtelen jött betegség, mondjuk 1-2 nappal vállalkozóvá válásunkat követően. Ha ez a betegség elég súlyos, akkor az orvos kiír minket táppénzre, maximum egy évig. Ez már egyből jobban hangzik, mint a 3 hónapos munkanélküli segély.

A táppénz mértéke is az alapjául szolgáló bér 60%-a, de a felső korlátja nem a minimálbér, hanem annak kétszerese. Sajnos SZJA-t ebből is kell fizetnünk (ha nem vagyunk jogosultak különféle kedvezményekre), de így akár csaknem 274 ezer Ft-ot is kaphatunk. Ez már sokkal jobban hangzik, mint a munkanélküli segély. És ha véletlenül előbb gyógyulnánk meg, mint ahogy ennek az egésznek vége van, még mindig elmehetünk munkanélkülire.

Ha meggyógyultunk, (és nem akarunk adót fizetni), akkor nincs más dolgunk, mint gyógyulásunk napján (keresőképtelenségünk utolsó napját követő napon) ugyanezen a felületen bejelenteni, hogy egyéni vállalkozói tevékenységünket megszüntettük. Nem jött össze, meg aztán az a csúnya betegség is….

Összefoglalva:

1. Munkaviszonyunk megszűnésétől számított 30 napon belül jelentkezzünk be egyéni vállalkozónak (SZJA, és nem KATA alá!),
2. Betegedjünk meg, menjünk táppénzre,
3. Keressünk egy könyvelőt, aki intézi a papírjainkat,
4. Gyógyulgassunk,
5. Ha meggyógyultunk, zárjuk be a vállalkozást.

*Az Önre vonatkozó kondíciókról feltétlenül kérdezzen meg egy könyvelőt!

Az utóbbi időben több kérdést kaptam azzal kapcsolatban, hogy kereskedelemben, vendéglátásban megáll-e az Mt. 146. § (1) bekezdésében foglalt „elháríthatatlan külső ok”, amely bekövetkezte esetén a munkáltató nem köteles az állásidőre bért fizetni.

A hivatkozott jogszabály így hangzik: „A munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) - az elháríthatatlan külső okot kivéve - alapbér illeti meg.”

Ilyen „elháríthatatlan külső ok" szokott lenni pl. ha földrengésben összedől az üzem, vegy az árvíz elviszi az egész munkahelyet. A kérdés tehát az, hogy a mostani helyzet kapcsán elrendelt hatósági lépések miatt bezárt üzletek, raktárak dolgozói jogosultak-e állásidőre járó bérre, vagy sem.

A kérdés vizsgálata során egy nagyon rosszindulatú dilettáns furcsa szabályozáshoz kell alkalmazkodnunk.

Alapvetően a kérdést két oldalról két kormányrendelet szabályozza.

Az első rendelet a 46/2020 (III.16.) számú, melynek 6. §-a nagyon egyértelműen és nagyon tisztán fogalmaz:

„Az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet, az üzemanyag-töltőállomás és a dohánybolt kivételével a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 27. pontja szerinti üzletben (a továbbiakban: üzlet) 15.00 óra után 06.00 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével tartózkodni tilos.”

Tehát eszerint MINDEN nyitva lehet 06:00 és 15:00 között, a felsorolt kivételek pedig rendesen, korlátozás nélkül is.

Eddig egyszerű, tehát a rendelet NEM zárta be ezeket az üzleteket, ha pedig rendeletileg nincsenek bezárva, akkor a külső kényszer, mint „elháríthatatlan külső ok” sem áll meg. Hurrá.

DE: ez üzlet akkor működik igazán, ha vannak benne vásárlók. Ez olyan evidencia, amelyre talán nem is gondolunk, hiszen ki látott már olyat, hogy egy üzlet anélkül tartana nyitva, hogy reménye sincs a vásárlókra?

És itt jön a második rendelet, amelyet vizsgálnunk kell, ez pedig a 71/2020 (III.27.) számú.

Látható, hogy ez 11 nappal az előző után született, biztosan nagyon sok dolga volt a jogalkotónak közben, és nem figyelt a jogszabályok összhangjára. Ez a rendelet a kijárás korlátozásáról szól, és 4. §-a egy nagyon pontos, taxatíve felsorolást ad arról, hogy a honpolgár milyen okkal mozdulhat ki hazulról. Ezek az okok egyszerűsítve a következők:

• munkavégzés
• gyerek napközibe kísérése
• orvoshoz menés
• séta
• házasságkötés és temetés
• élelmiszerüzlet látogatása
• drogéria látogatása
• állateledel vásárlása
• mezőgazdasági üzlet látogatása
• piac
• gyógyszertár látogatása
• üzemanyag vásárlása
• dohánybolt
• fodrász
• szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele
• javítóműhely felkeresése
• hulladék elhelyezése
• fontos ügyintézés
• állatok ellátása és gyógyítása
• szülői láthatás
• hitéleti tevékenység.

Szóval ennyi: ami itt van, az OK, ami nincs itt, az nem OK. És akkor lehet keresni a listában a ruha- és cipővásárlást (jaj annak, akinek most szakad el a ruhája, vagy vásik el a cipője!), vagy étterem, cukrászda látogatását, hiszen ezen rendelet alapján ezeket még elvitelre történő vásárlás érdekében SEM szabad felkeresni. (nem, a kiülős részt sem!)

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a ruha- és cipőüzletek, cukrászdák, éttermek bátran kinyithatnak (szigorúan 06:00 és 15:00 között), de vásárló az bizony nem mehet be, mert neki ez meg van tiltva.

És mivel egy vásárlók nélküli boltot kinyitni gazdaságtalan, ezért a bolt bezárása szigorúan gazdasági döntés, amely esetben így nem valósul meg az „elháríthatatlan külső ok” törvényi követelménye, tehát a munkáltatónak fizetnie KELL(ene).

Ez alapján tehát mindenki oldja meg a saját problémáját: a munkáltató vagy fizessen (és menjen tönkre), vagy ha nem fizet, a munkavállaló pereljen (és a munkáltató tönkremegy), vagy maradnak az egyéb „alternatív” megoldások, mint pl. a „közös megegyezések” a munkaviszony megszüntetéséről, vagy a fizetés csökkentéséről, amelynek a végén természetesen ismét lehet vitatkozni a munkaügyi bíróság előtt. (ugye április 1-től a külön munkaügyi bíróságok is megszűntek)

Munkaerő-hiány. 3 héttel ezelőtt ez volt a munkáltatók megoldandó problémája. Azóta nagyot fordult a világ. A piacok összedőltek, és úgy néz ki, hogy ebből szinte senki nem fog jól kijönni.

A mostani helyzetben a veszteségek minimalizálása érdekében fontos, hogy megpróbáljuk megtartani a munkavállalóinkat, ha a válság után is a piacon szeretnénk maradni. A vállalkozások többsége komoly pénzeket fektetett munkavállalói képzésébe, a betanított, gyakorlott munkavállaló hatalmas érték, elveszíteni borzasztó pazarlás.

Szóval elsődleges feladat a megtartás. Bevétel nélkül azonban ez nem egyszerű feladat. Attól függően, hogy cégünk mennyi tartalékkal rendelkezik, illetve tud-e egyáltalán munkát adni a munkavállalóknak, két lehetséges megoldást ismertetek.

1: Amennyiben van valamennyi munka, de nem tudjuk pontosan mennyi lesz, ugyanakkor rendelkezünk annyi tartalékkal, hogy ne hagyjuk munkavállalóinkat az út szélén, akkor megoldás lehet élni a 47/2020 (III.18.) korm. rendelet 6. § (4) bekezdésében biztosított azon lehetőséggel, hogy a munkaviszonyban érintett felek a munka törvénykönyve rendelkezéseitől közös megegyezéssel eltérhetnek.

Célszerű tehát élni ezzel a lehetőséggel, és a munkaszerződést közös megegyezéssel aszerint módosítani, hogy a felek munkaidőt nem, csupán órabért kötnek ki, a napi és heti munkaidőnek csupán egy maximumot szabnak, pl. napi 12, illetve heti 60 órában. Ezzel a megoldással a munkavállaló biztosítási jogviszonya megmarad, társadalombiztosítási ellátása továbbra is biztosított marad.

Azonban így a munkavállalók bevételei, jövedelme bizonytalanná válnak, amely helyzet sokakat hozhat kellemetlen helyzetbe. Ezért ezt a megállapodást kiegészíthetjük egy olyan megállapodással, hogy a munkáltató a munkavállaló munkabérét minden hónapban kiegészíti egy adott összegre úgy, hogy a ténylegesen ledolgozott órákkal elért munkabéren felüli részt a munkáltató munkabérelőlegként vagy munkáltatói kölcsönként biztosítja a munkavállaló számára, majd amikor több munka lesz, vagy a vészhelyzet véget ér, a munkavállaló a kölcsön/előleg összegét a munkabéréből megtéríti. Ezzel a módszerrel garantálhatunk munkavállalóinknak mondjuk havi 200 ezer Ft. jövedelmet úgy, hogy a későbbiekben a 200 ezer Ft-on felüli részt a kölcsön/előleg törlesztésére fordítja.

Ez a módszer értelemszerűen veszteséget, költséget nem okoz a munkáltatónak, azonban a kivitelezéséhez megfelelő tartalékok szükségesek.

2: Amennyiben nem rendelkezünk elegendő tartalékkal ahhoz, hogy a munkavállalókat ilyen módon meg tudjuk tartani, vagy előreláthatólag nem fogunk tudni munkát biztosítani nekik a következő hónapokban, akkor sajnos nem marad más hátra, mint megszüntetni a munkaviszonyokat, lehetőleg ideiglenesen.

A munkavállalókat a munkaviszonyok közös megegyezéssel való megszüntetésére nem kötelezhetők. Ha nem akarják, nem írják alá a közös megegyezést, ebben az esetben a munkáltatónak nem marad más választása, mint kifizetni a munkavállalót megillető végkielégítést, felmondási időt és a szabadságmegváltást. Ez tömegesen elég drága dolog lehet, ugyanakkor nem biztosítjuk magunkat, hogy a válság elmúlta után újra tudjuk indítani vállalkozásunkat, hiszen embereinket elbocsájtottuk.

Erre lehet megoldás az, ha a közös megegyezésben egyben kötelezettséget vállalunk arra, hogy a munkaviszonyokat a vészhelyzet elmúltával helyreállítjuk, és a munkaidőket/fizetéseket is helyreállítjuk, amennyiben a cég teljesítménye a válság után elér egy szintet.

Ezen megoldás előnye, hogy a munkavállalók igénybe tudják venni az álláskeresési járadékot (munkanélküli segélyt), mely közben a munkavállalókat egyszerűsített foglalkoztatás keretében tudjuk szükség esetén foglalkoztatni, nem kell kifizetnünk a munkaviszonyok megszüntetéskor esedékes terheket, ugyanakkor átmenekítjük a munkahelyeket a válság utáni világra.

Mindkét módszer a jövőre építve próbál reagálni a jelen helyzetre. Az a megoldás, hogy a munkavállalók orra alá dugjuk a „közös megegyezést” azzal az ígérettel, hogy majd a válság után visszahívjuk őket, egyrészt nem emberséges, másrészt jogilag támadható, harmadrészt pedig milyen elkötelezettségre, milyen hozzáállásra számítunk azoktól a munkavállalóktól, akiket most az út szélén hagytunk?

Minden szervezet evolúciós nyomás alatt áll. Az evolúció az egyes fajokat különböző kihívások elé állította, és aki átment a rostán, az nem csak megmaradt, hanem tovább is fejlődött. Aki „könnyűnek találtatott”, az eltűnt a süllyesztőben.

Ugyan így van ez a szervezetekkel, a vállalkozásokkal is. Ez a jelenlegi krízishelyzet is egy ilyen „evolúciós nyomás”, pont, mint a dinoszauruszok meteoritja, vagy az ember okozta nyomás a mamutokon.

Mit is ért el most ez a járvány?

• A HR-esek, vállalkozási szakértők évek óta mantrázták a rugalmasabb munkavégzési módszerek bevezetését, mint pl. a home office. Aki nem lépett időben, az most akár végkép le is maradhat, ha nem figyelt.
• A vezetési módszerekben is talán kívánatos változások történnek: a controlfreak mikromenedzserekre mostanában rossz idők járnak, (home office-ban az nem nagyon működik) talán ez a válság végkép kirostálja őket, és az általuk okozott szervezeti károk talán nem ismétlődnek meg majd a válság utáni környezetben.
• Ugyanígy járt az ország oktatási és egészségügyi rendszere is pl. a digitális oktatási rendszerekkel, vagy az egészségügy felkészültségével.
• Egy ilyen helyzet előhozhatja a belső problémákat: ha egy szervezetet „rossz pillanatban” kap el a válság, ha egyébként is céltalanul, gyenge színvonalú menedzsmenttel működött, ha beszállítói vagy értékesítési láncai nem voltak elég erősek, ha pénzhiánnyal küszködött, ha vezetői nem képeztek kellő tartalékokat, amikor még ment a szekér, akkor az a cég nem biztos, hogy a válság után is kinyit majd. A válságot csak a tartalékoló, takarékos, innovatív cégek élik túl, és talán a dinoszauruszok korának végképp leáldozott.

És milyen egyéb lehetőséget rejt ez a válság? A rendezett növekedés lehetőségét.

Ez pl. egy cég. Akár az Öné.

Olyan, mint egy amőba. Organikusan fejlődött, kissé szabálytalan alakú. Vannak fő- és mellék tevékenységek, de alapvetően kaotikus.

A válság végére ez a cég valószínűleg összemegy, néhány ága talán magától le is szárad. Ha nem teszünk vele semmit, akkor a válság utáni növekedésben egy kaotikus szervezet fog tovább nőni, és a válságban összement káosz a válság után csak nagyobb lesz.

A válság lehetőséget nyújt arra, hogy felismerjük: mi az igazán fontos. Mi hozza, és mi viszi a pénzt. Mi az, amit jól csináltunk, és mi az, amit rosszul.

Ha mindezt felismertük, akkor most van itt a lehetőség, hogy levágjuk azt, ami nem fontos, hogy megerősödhessen az, amire tényleg szükségünk van.

És a szükségtelen részek eldobása után, a válságból nagyobb fejlődési potenciállal kerüljünk ki, még ha kissé össze is mentünk.

A válság után új vezetési módszerekkel, átgondoltabb struktúrával, és jónéhány friss tapasztalattal gazdagodva vághatunk neki az új növekedési ciklusnak.